Fél nyolckor keltem, és nyolcra már mindenki elkészült, ugyanis sajnos ma volt az Isztambuli kirándulásunk utolsó napja, indultunk haza. Apa keresett egy olyan útvonalat a reptérre, ami csak metróval (igaz hárommal) volt teljesíthető, mert itt a busz közlekedés enyhén szólva kiszámíthatatlan és most igazán nem lett volna jó ha késünk... Így is az volt, hogy a reptérre ugyan a gép indulása előtt két órával kiértünk, de két utasellenőrzésen kellett átesni és a wizzair pultnál is sorba kellett állni a beszállókártyáért, mert itt csak papír alapú van, mindenkinek. Ráadásul hatalmas ez a reptér és a mi gépünk az F13B (!) kaputól indult, így csak az negyed óra volt, mozgójárdákkal, hogy oda eljussunk... Nem is kellett várnunk, vettünk vizeket, péksütiket reggelinek, és gyakorlatilag már mehettünk is a kapuhoz és a gépbe már szállhattunk is be. Egész pontosan indultunk és érkeztünk, a levegőben volt egy ideig némi légörvény, de nem vészes. A reptérről szokás szerint a 200E hozott be a KÖKI-höz, ott elköszöntünk a Krisztiéktől és mi hárman a BurgerKingben ettünk ebédet, aztán még hazafelé beugrottam a Spárba zsemléért és sonkáért, hogy majd legyen a tojásrántottához. Közben írogattam persze a Dórinak, ugyanis ő átjött délután és ma itt aludt (igaz most apás hétvége van, de megbeszéltem anyával és apával, hogy csak szombaton megyek apához).
Milán