Az első tanítási nap rögtön egy nulladik és első óra dupla magyarral indult, de összevontan, hogy 20 perccel később kezdhessünk. Ma még csak ismételtünk és Kahoot-oztunk, de lehet, hogy majd később ez így szünet nélkül fárasztó lesz... Matekon új tanárom van, aki kedves, de elég szigorú is úgy látom, és állítólag elég erősen fogunk haladni az anyaggal, hogy az érettségire alaposan felkészüljünk. Pihenésképp jött egy tesi, amin kint voltunk az udvaron és közben a Dóri nem érezte jól magát és hazakéredzkedett. Egy angol és egy töri jött még, töriből is új tanárral ismerkedhettünk meg, aki - hasonlóan a matekhoz, szigorúnak tűnik, és nála is gyorsan kell jegyzetelni, mint eddig a bioszon...
Suliból jöttem haza, ebédeltem és tévéztem, angolt tanultam és mivel közben megjött anya, neki fel is tudtam mondani az angolt, mert csak szavakat kell tanulni (mondjuk jó sokat). Aztán anya ment kórusra, de jött apa és együtt megírtuk online a Finn cserediák programra a jelentkezési lapomat.
Utána Geoguessr-eztünk és apa sütött nekem vacsorára sonkás tojásrántottát, aztán ő indult haza én pedig a Séfek-séfét néztem este a tévében.
Milán