Tizenegy körül keltem és egy órát Duolingóztam, mert 500 pont lemaradásban voltam, hogy ki ne essek a gyémánt ligából...
Fél egy után lementünk anyával bringázni és az én kedvenc útvonalom mentünk egy jó nagy kőrt, a wekerlén keresztül a nagykőrösi útig, onnan az önkormányzat, majd a piac felé és vissza a rendőrség felé a bicikliúton és az Adyn haza.
Mikor hazaértünk, apa már itt volt, de írta is, hogy idejön munkából, úgyhogy rögtön (miután lemostam a térdem, mert az kicsit koszos lett) tudtunk is indulni ebédelni a KÖKI-be. Rég ettem már a BurgerKonyhában, úgyhogy oda mentünk és én ma is két amerikai hotdogot kértem (apa is a szokásosat, a Kansas-burgert ette).
Innen mentünk egyenesen Gyömrőre és Geoguessr-eztünk pár jó menetet, aztán kimentünk labdázni a kertbe és elég jó sokat tudtunk egyérintőzni (és ma a labdát sem ütöttük át a szomszédba...). A lakásba visszaérve Wii-ztünk is, aztán én a szobámban telefonozgattam és képzeljétek a Snake játékban világcsúcsot sikerült elérnem (a web szerint legalábbis, és az azért nem semmi) !
Vacsorára apától frissen sütött mini kakaós csigákat kértem, ez az egyik kedvencem :)
Milán