Fárasztó napom volt ma, de az egész osztály ugyanígy érez, mindenki nyúzott már...
Reggel majdnem elaludtam, mert ébresztett a telefon, de visszaaludtam, úgyhogy sietősen kellett készülődni, reggelizni és azért időben beértem az első órára, médiagyakorlatra. Ma mi is mentünk (Mátéval) "live"-ozni, azaz élőben közvetítettünk a facebook zárt csoportba a suliban mászkálva, miközben a többiek kommenteztek hogy mit kamerázzunk. A többiek (és a tanárúr) szerint a miénk nagyon jó 'közvetítés' volt. Dupla tesi jött, páran még futottak felmérőt, de mi közben játszhattunk , kidobósozhattunk, aztán a második órában röpizhettünk. Magyar órán páran feleltek, nekünk addig esszét kellett írni egy Petőfi versről (nagy öröm...), médián a mi "imázs" filmünket néztük meg, ami több mint egy hónapja kész volt, de azóta sem sikerült megnézni... de kaptunk rá 350 pontot :) Töriből megtudtuk az évvégi jegyeket és hogy kinek kell javítania (és átjavította a téves hármasomat négyesre és így megkapom a négyest majd). Végül fizika jött, előadásokat tartottak akik kétes jegyre álltak.
Suliból hazafelé az Adri gyros felé kanyarodtam és vettem egy sajtburgert, amit itthon ettem meg, aztán elmentem vásárolni az Interspárba (ilyeneket vettem: fagyi, lazac, üdítő). A pirított hagymát a hotdogba meg elfelejtettem és nem volt ma egész nap mobilnetem és telefonvonalam se, mert a Digit átvette a Voda és persze a telefonom nem állt át magától... Úgyhogy haza érve apa segített a telefonomat beállítani és végre megint van netem :)
Milán