Ma - az érettségik miatt - délutáni tanítás volt, tehát egyre kellett menni, szóval aludhattam bármeddig és 11 után keltem :)
Reggeliztem, elkészülődtem és még suliba indulásig Duolingóztam. Négy rövidített óránk volt (de a szünetek is rövidek voltak cserébe). Matekkal kezdtünk (volt aki még így is késett!), és átnéztük a mai matek érettségi feladatokat, vagyis az első részét, mert ennyire volt idő. A függvényes, egyenletes feladatok egész jól mentek volna nekem is, de ezek csak 25% -ot érnek és a szöveges feladatok a nagyobb súlyúak, és azok azért persze nehezebbek voltak. Fizikán a szokásos óra volt (a színekről volt szó), aztán egy jó kis tesi jött, mert nem volt kötelező röpizni, csak aki akart, viszont így tényleg csak azok játszottak, akik akartak (én nyilván benne voltam, sőt csapatkapitány!). Végül egy magyar jött, aztán jöttem haza, ettem és anya megkért, hogy mosogassak el, mert jön ma egy asztalos felmérni a konyhapultot (mert anya fel akarja újítani).
Később vacsorára pedig anya kisütötte nekem a lazacot, és a mai nap csúcspontja az este, ugyanis ma indul az Eurovízió első elődöntője és online lehet nézni!
Milán