Tesivel kezdtünk, a kosárlabdát gyakoroljuk, de ma már játszottunk két félpályán 2-2 csapattal egy palánkra és azt már élveztük is (én legalábbis biztosan). Utána matek jött volna, de az elmaradt és szerencsére a magyar órát megtartottuk helyette, így hamarabb lehetett hazamenni. Magyaron ma mi adtuk elő a csapatmunkánkat, aztán a színházak fejlődéséről tanultunk. Angolon Kahoot-oztunk, és éneken ismét három kiselőadás volt. Digit.kulton új exceles feladatot kaptunk, és végül a biosz zárta a napot, a vérről tanulunk épp (jó sok diktálással...).
Suliból jöttem egyből haza és ebéd után befejeztem az Eurovíziós klippemet, mert amikor jött anya, ő rögtön pontozhatta is, és amikor apa is hazaért, ő is lepontozta.
Hat előtt átmentünk apával a Mamához, egyrészt mert véletlenül lenémította a telefonját és azt megmutattam neki, hogy hogy lehet visszakapcsolni, meg levittük a Dömét sétálni.
Milán