A nulladik óra angol ismét nem túl hasznos, mert megint öten voltunk csak és persze gyakoroltunk, de így nincs sok értelme. Magyaron csapatfeladatok voltak a Faustal kapcsolatban,de a mi csapatunkra már nem jutott idő, mert a többiek sokat beszéltek. Utána fizika jött és megkaptuk a dogákat, hát ez a dolgozat amit nem online írtunk, ez olyan is lett, mindenkinek elég gyászos, engem is beleértve sajnos (15 pont a negyvenből, ami egy egyest ért), majd a következőre jobban fel kell készülni... A dupla olasz legalább jól ment, írtunk négy próba-tesztet, amik a dolgozatra felkészítők voltak és elég jól mentek. Kémia jött, és le kellett mennünk az elsőre, mert a fél iskolában nem volt áram, de az elsőn épp igen és ketten mára előadással készültek, amihez kellett kivetítő. Kicsit még haladtunk utána tovább az anyaggal.
Suliból jöttem haza és cseteltünk apával, hogy találkozzunk a KÖKI-ben és ebédeljünk ott (a kínaiban ettem bundázott rákot), és még bevásároltunk a Tesco-ban otthonra, amit hazavittünk és indultunk Gyömrőre.
Délután telefonozgattam, és apával játszottunk a Wii-n, este pedig a Franciaország-Hollandia meccset néztem.
Milán