Sokáig aludtam, de tízre a Forma-3 sprintfutamra azért már fent voltam :) A verseny után rákerestem és megtaláltam egy régi nagy kedvenc online játékomat, a Papa's sushiria -t, amit egy ideig nem lehetett játszani, de most ismét lehet és ennek nagyon örülök, és inkább a régi állásomat át se hoztam, hanem előről kezdtem, mert olyan rég játszottam, hogy már kijöttem a gyakorlatból :)
De nem sokáig játszottam, mert amikor anya is elkészült, akkor mentünk át a Botiékhoz segíteni, ugyanis alaposan átrendezik a lakásban az ágyakat... Apa már rég ott volt és a Boti ágyát és szekrényeit már szétszedték, mi pedig segítettünk pakolászni innen-oda, onna-ide, meg takarítani, ugyanis a Boti ágya megy majd le Salföldre, a Kriszti ágya ment át a Botihoz, az Annáé a Krisztihez és Anna kap majd egy újat. Mellékesen szekrények is költöztek át összevissza, ahogy a hely kívánta, szóval nem unatkoztunk! Hatig ott voltunk, aztán apa hazahozott minket és én még este megnéztem amiket közben a tévé felvett Forma-1 műsorokat.
Milán