Első nap tizedikesként :)
Már nyolc előtt persze bent voltam a suliban és beszélgettünk egy jót a többiekkel és van egy új osztálytársunk, aki török! Egész jól tud magyarul, csak kicsit furán fogalmaz, de sokat nem találkozunk majd mert a másik csoportba került. Aztán jött az évnyitó, és a szokásos beszédek (kicsit kínosak is voltak), és megismertük az új tanárokat, és mi új ofőhelyettest is kaptunk (aki egyben az ének tanárunk lesz és jó fejnek tűnik). Az ofőn megbeszéltük a jövő heti kirándulást, meg még pár dolgot, aztán haza is engedtek minket.
Délután pedig mentem anyával a fogszabályzásra és alig több mint fél óra alatt meg is kaptam a felső fogsoromra a fogszabályzómat, ami eleinte persze elég fura volt, de estére már egész megszoktam.
Milán