Akkor keltem, amikor anya tíz körül ment dolgozni és épp belekezdtem egy játékba, amikor hívott, hogy siessek le, mert a mama rosszul van, szédül itt a ház mögött az egyik padon. Hamar úgy ahogy voltam pizsama nadrágban egy pólót magamra kapva lerohantam és persze a Mama sehol... miközben őt kerestem, kiderült, hogy jobban lett és elment az ovihoz szólni anyának, hogy menjek a ház _elé_ mert hozta a kajámat is. Ekkor hívott ezzel anya, úgyhogy jól elkerültük közben egymást, de a ház előtt csak összefutottunk... Ezzel el is ment egy kis idő, úgyhogy mivel így reggelizni pont nem tudtam, ezért rögtön ebédeltem :)
Délután egyrészt a városi útépítős logikai játékkal játszottam, másrészt megtudtam, hogy xbox-ra is le lehet tölteni a FallGuys játékot, ami PC-n már megvan, de xbox-on sokkal jobb a kontrollerrel az irányítás, úgyhogy itt jobb vele játszani, na ezzel is mentem pár futamot.
Négy után gondoltam egyet és elsétáltam az Eötvös spárba és vettem fagyit és chipset (alapvető élelmiszerek!), és hazafelé pedig az Adri Gyrosban egy hatalmas sajtburgert, amit meg is ettem vacsorára. Közben apa is megjött és vele persze ma is játszottunk az F2-vel (és most ő nyerte a dupla futamos versenyt)
Milán