Reggel kilenckor keltem, mert apa jött értem és miután a Csilláért is elmentünk, indultunk tovább az Esztiékhez medence-állító napra. A Balázsék épp előttünk érkeztek, a Csaba pedig csak délután tudott eljönni, mert dolgozott. Mi pedig a hátsó kertben dolgoztunk - mondjuk leginkább apáék, én csak a fólia kihúzásban, a medence fémváz építésben tudtam segédkezni, nyilván az áram és víz gépészet bekötésben inkább Andris és Apa dolgoztak.
Ebédre pizzát rendeltünk és közben befutott a Csaba is, úgyhogy délután már ő is tudott segíteni a gépészeti dolgokban és úgy láttam sikerült is nekik mindent megcsinálni. Addig mi a kertben játszottunk mindenfélével, és a mozi szobába is lemehettünk, ahol a kivetítőn lehet Nintendozni, úgyhogy négyesben Mario-ztunk is :)
Lassan azonban indulni kellett, úgyhogy elköszöntünk és engem a Csabáék vittek haza. Anya közben osztálytalálkozóra ment, úgyhogy estig egyedül voltam, de sebaj, vacsorára volt kajám, és amúgy is este volt ma a Forma1 kanadai nagydíj időmérője.
Milán