Tizenegykor keltem, hiszen nem kerültem a nyolc peches közé, akiknek még a héten be kell mennie a suliba :)
Reggeliztem, készülődtem, aztán telefonozgattam. Amikor megjött anya, megkértem, hogy melegítse meg ebédre a Klári mama húslevesét, az jó sok volt, jól is laktam vele.
Délután nekiláttam az Eurovízió ötödik helyezettek videó-válogatásának, ez jó sokáig tartott, közben pihenésképpen gyógytornáztam és épp elkészültem, amikor apa megjött a munkából. Így ő rögtön szavazhatott is (azért ezek már eléggé nívótlan produkciók többnyire). Utána még játszottunk ország-felismerős kvízt apával, aztán ő ment haza, én pedig folytattam az Eurovíziós szavazós játékomat.
Milán