Csak öt órám volt ma és négy is lehetett volna, de tesi helyett média volt. Biosszal kezdtünk és helyettesítés volt, sőt - a Nati tartott órát a dínókról, de kicsit túljátszotta a szerepét :) Aztán angol után így dupla média jött és a kisfilmünket beszéltük meg. Már nagyjából megvan a forgatókönyv és a párbeszédek és volt "olvasópróba" is (én mellékszereplő leszek, egy egész mondatom lesz kábé...) Magyaron pedig kiderült, hogy korábban el kellett volna olvasni az Antigonét, úgyhogy halasztást kértem és majd jövő héten felelek belőle.
Suli után elugrottam a Mamához a kajámért, de mivel zöldborsófőzelék volt, ezért elraktam vacsira, hogy anya majd csináljon hozzá tükörtojást. Délután tanulgattam, játszottam és hatkor lementem a Mamával sétálni és a fejem kiszellőztetni kicsit...
Milán