Ma jól bereggeliztem - fehérjeporral tuningolt zabkását -, úgyhogy egy ideig nem is voltam éhes, ami pont jól is jött ki, mert pár óra Duolingo olasz tanulás után kettő körül jött apa, mivel hamarabb hazaengedték munkából és így rá tudtam venni, hogy menjünk el az Adri gyrosba ebédet venni (és a napi sétát is letudtam egyben). Vett is nekem apa egy dupla húsos - dupla sajtos óriási burgert, amit itthon ettem meg (az egészet nem is tudtam, de azért majdnem!).
Délután elkezdődött az Imolai formula 1-2-3 hétvége, ma mindhárom osztályban volt időmérő, amit egy ideig együtt néztünk apával, aztán ő ment haza, én pedig a szőnyegen tartottam a saját forma-3 versenyeimet :)
Milán