Na jó, ma tényleg könnyű napunk volt a suliban, igazából két óra volt úgy "rendesen" megtartva, és az angol ebből is nagyon laza volt. A többi óra vagy elmaradt, vagy helyettesítés volt.
Magyar előtt megleptük a Csillát, ugyanis neki ma szülinapja volt, de úgy tettünk mintha nem tudnánk, közben meg lett szervezve egy kisebb buli, kis tortával, üdítőkkel meg minden és kicsalta a barátnője a szünetben, addig mi lufikkal feldíszítettük a termet, becsempésztük a tortát és mikor visszajött, jól megleptük :) Tök jó, hogy középiskolában ilyen is van!
Suli után jöttem haza és ebédeltem, aztán játszottam, és ma egész hamar jött apa, mondhatni pont jókor, hogy elkészítse nekem a thai tésztámat uzsonnára (anya nem volt olyan hangulatában épp). Evés után apával is játszottam egy F2 futamot, de a Suzukai pálya nagyon durva, folyton tömegbalesetet okoztunk, úgyhogy inkább Geoguessr!-eztünk estig, és ma végre több párbajt is meg tudtam nyerni...
Milán