Ma volt az osztálykarácsony a suliban és azt kell mondjam, a középiskolás bulik sokkal jobbak, mint az általánosban!
Az ajándékozással kezdtünk, bár az ötlet az volt, hogy nem szabad megmondani kinek adod, hanem csak a belső tulajdonságai alapján kellett volna az illetőnek magára ismernie, de ez pár hónapos ismeretség után (és két eléggé eltérő órarendű csoport) - azért nem ilyen egyszerű... mondjuk nekem szerencsém volt, mert utoljára maradtam, így eléggé adta magát vajon kit húztam ajándékozottnak... Ezek után viszont még volt egy csomó időnk, pl a kapott társasokat rögtön kitesztelni és zenét hallgatni, meg ilyesmi. Hazafelé még elmentem az egyik csapattal a Kós-ra a buszmegállóig és onnan hazasétáltam.
Ki sem tudtuk volna jobban számolni apával, hogy hol találkozzunk, ugyanis majdnem ő engedett át a zebránál, ugyanis ma korán végzett és értem jött, hogy együtt ebédeljünk a KÖKI-ben. Én még nem voltam túl éhes, egy kis adag kínait ettem, aztán az emeleti kínaiban vettünk fahéjas kólát (csak itt lehet kapni a környéken úgy látszik), és pár apróságot a tesco-ban, aztán elmentünk anyáért, aki közben meg a kistesco-ban vásárolt és segítettünk hazacipelni a cuccokat.
Itthon ma is egy jót versenyeztem apával az XBox-on az F2 játékkal és folytattam a karrieremet az F1-ben.
Milán