Föcivel kezdtünk és engem kérdezgetett a tanár, hogy mit vettünk ismétlés jelleggel, meg óra közben is, és egyszercsak hallom, hogy "ahogy Milán felelésében..." - most akkor ez felelés volt? Nem tudom, de érdekes. A többi órán nagyjából az anyaggal haladtunk, de médián lehetett ismét pontokat szerezni, csapatmunkában kellett prezit készíteni és előadni. Nekem a laterna magica ismertetése jutott pár szóban, mert kevés időnk volt előadni, de azért jól sikerült.
Délután amikor jött apa, természetesen ma is az új F1-es pályán játszottunk, aztán még rávettem, hogy együtt készítsünk amerikai palacsinta tésztát, amit a hűtőben pihentetés után anya sütött végül ki vacsorára.
Milán