Anya már nyolckor keltett, hogy inkább korábban induljunk az állomásra, és vegyünk útközben a spárban nekem valamit ebédre amit a vonaton majd meg tudok enni (péksütit vettünk végül). Szerencsére a bőröndöt nem is kellett sokáig cipelni, mert a zebra után láttuk, hogy Bandi bácsi ott parkol egy nagy autóval és hozzá be lehetett pakolni a bőröndöt. Innen a spár után irány a KÖKI állomás, és a vonat is időben jött. Én a szokásos csapattal, a "nagyokkal", azaz a fiúk és Bogi plusz Nóri utaztam. Megérkezés, szállás kiválasztás: a faházakból az egyik egy nagyobb 6 fős és mi a "nagy fiúk" ezt választottuk. Gyorsan kipakoltunk és 3 körül már strandolni indulhatott a csapat. Irtó klassz a víz, aztán a fürdés után irány büfé: sültkrumpli és jégkrém, aztán még vissza a vízbe. A táborba visszaérés után átöltözés és pihi: ezalatt telefonáltam apának és anyának, aztán lassan kezdődtek az esti programok: ma virslisütés aztán játékok, (számháború vagy "1 perc és nyersz").
Milán