Kilenc után a futár ébresztett, aki a szendvicseket hozta (elvileg 10-11 között vártuk mondjuk). Reggeliztem, készülődtem, aztán jött a Mama és hozott nekünk ebédre túrógombócot, aztán anya is hazaért, és együtt ebédeltünk, aztán indultam az Anikóhoz hajvágásra.
Miután hazajöttem, átöltöztem és indultam a suliba, mert a hétfői tanárbúcsúztatót ma tartottuk meg (egy kis késéssel).
Ez után kimentünk a suli elé a ballagási virágokért és lufikért, aztán vissza a termünkbe és lassan már kezdődött is a ballagás. Mi jó sok plusz kitérőt is tettünk termekbe, ezért a másik két osztály már rég kint üldögélt az udvaron, mire mi is leértünk.
A műsor után csinált még jó sok fotót apa, lassacskán elindultunk haza, mert nálunk folytatódott a bankett: Anita is idejött és a szendvicsek mellett apa rendelt a LaGunából egy tálca szushit is, anya vett tortaszeleteket, stb. Nyolcig beszélgettünk, aztán indultunk apával Gyömrőre, csak még a Klári mamát elvittük a metróhoz. Apánál még megettem a maradék szusit és közben az EB nyitómeccsét néztem.
Milán