Már ma sem volt annyira durva tanítás, de egyre több tantárgyból lesznek "utolsó igazi tanításos" óráink: ma kémiából értünk el a tananyag végére. De matekból is már csak ismétlünk, ma épp az algebrát (még mindig utálom az ellenőrzéseket...) Tesin a tanárbúcsúztatót beszéltük meg és megnézhettük az osztályfényképeket is.
Suli után egyből jöttem haza és mivel anya itthon volt, így ma ő csinált ebédre nekem hotdogokat.
Délután telefonoztam és autóztam amíg el nem kellett indulni gyógytornára, ahol ma is jól elfáradtam és szerencsére ma is elém jött apa és együtt jöttünk haza. Itthon pedig egy jót játszottunk a mikrofonos játékkal: ma először fordult elő, hogy holtversenyben lettünk elsők apával, mert 19 pontunk volt és anya úgy rontott, hogy mi kaptunk 1-1 pontot és azzal lett 20, úgyhogy volt még egy döntő kérdés is amit eloroztam apa elől és ezzel nyertem , a visszavágót meg anya, úgyhogy apa mindkétszer majdnem nyert, de aztán mégse :)
Milán