Tesi (összevont a bésekkel, hurrá) után irodalom jött (megint felvételi feladatlapot gyakoroltunk), aztán angolon szinte csak velem és a Levivel beszélgetett Klaudia néni, mert a többiek nem igazán figyeltek oda... Matekon a félévi dolgozatot beszéltük meg (ötös lett) , és jött még egy földrajz (a Balkánt kezdtük el tanulni) és egy töri jött, amiben szintén a környékről volt szó: épp a délszláv háborút vesszük. Végül egy ének jött és képzeljétek: énekből dolgozat lesz! énekből... tanulhatunk még arra is... na jó állítólag nem lesz nehéz de akkor is...
Hazafelé felugrottam a Mamához az ebédemért, de még volt maradék Lasagne és inkább azt ettem.
Ma volt az utolsó felvételi előkészítő matekból és ma nagyon jól ment, ugyanis ma hétből hét feladat hibátlanra sikerült! Amikor végeztem, még anya felugrott a kutyasétáltatás után és együtt jöttünk haza.
Vacsira amerikai palacsintát csináltunk anyával és közben apa jó hírt mondott: sikerült megszerezni a FIFA21 kódomat amivel tudom telepíteni a játékomat, amit még karácsonyra kaptam a Klári mamától, de a doboz feliratával ellentétben nem lehetett csak úgy feltelepíteni az én xbox-omra, hanem apának három hétig kellett leveleznie angolul az EAgames-el, hogy küldjenek egy elektronikus liszenszt. Na de végre ma elkezdte a letöltést és a telepítést a konzolom! Juhhé!
Milán