Reggel már itthon hasmenéssel indult a napom, de aztán jobban lettem, így persze bementem a suliba, mert a töri dogát fontos lett volna megírni az ötösért. Az első órában mikulásoztunk, de utána a szünetben sajnos megint rosszul lettem: hánytam (még épp kiértem a vécébe szerencsére) és ismét hasmenésem volt. Emiatt azonnal hazaküldtek persze, még szerencse, hogy a Kati mama pont a Kökiben volt és visszafelé a suli felé tudott jönni és hazakísért.
Itthon lefeküdtem pihenni és kortyonként ittam, hogy ne száradjak ki. Mire anya hazaért, már kicsit jobban voltam és tudtam enni egy kis levest, de utána inkább visszafeküdtem az ágyamba pihenni.
Délutánra már jobban voltam, így amikor jött apa munkából, akkor tudtunk egy Hotel-eset játszani hármasban és utána anya csinált könnyű háromszögszendvicseket, amiket be is toltam, mert már éhes voltam eléggé...
Milán