Reggel hóviharra ébredtünk, de szerencsére síelni azért lehetett, csak a Polster lift volt zárva. Viszont nehezítés volt így síelni és még apa is vett egy símaszkot az első csúszás után... És túl sok gyakorlásra sem volt idő mert délelőtt volt a verseny és korcsoport szerint kaptunk sorszámot (én a 112-est, mint a segélyhívó), sőt amint oda csúsztunk a rajthoz, Anna már elsőnek mehetett is... Utána talán még két liftezés és már a felnőttek jöttek.
Az erős szél és a havazás miatt volt pár olyan pálya szakasz a kék pályákon ahol megálltunk a friss havon és hajtani kellett magunkat a következő lejtőig: )
A hüttében ma is finomakat ettünk, aztán egész délután síeltünk és a szelet is megszoktuk.
Ötkor a szállás mögött eredményhirdetés volt, Anna és a Kriszti dobogósok lettek, én épp csak lemaradtam, a Boti is, és apa idén a középmezőnyben végzett. Viszont ma már nem itt aludtunk, hanem lent a völgyben úgy negyed órára Trofaiach-ban, egy nagyon szép apartmanban. Itt is vacsoráztunk és utána játszottunk az aranyásók társassal estig.
Milán