Az első óránk angol volt és majdnem helyettesítés, de aztán pici késéssel beesett Klaudia néni. A dolgozat így elmaradt, de majd megírjuk persze máskor... Tesin a kis ötödikesekkel kellett váltóversenyezni, ami így nem volt kellő kihívás és annyira nem is élveztük. Utolsó óra után pedig megírtuk a diákolimpiai verseny utolsó helyi fordulóját. Eléggé hátul vagyunk a sorban, valószínűleg csak tartalékok leszünk, de még csak most kezdett el összeszokni a csapatunk. Hazafelé ki is ment a fejemből, hogy az ebédemért menjek fel a Mamához, úgyhogy ma is egy levest ebédeltem, aztán hatkor áthozta a Mama a kajámat és vacsorára ettem meg. De addig még előbb jött apa és a játék után olyan jól átvettük a szózatot, hogy ma végre sikerült hibátlanul felmondanom neki.
Milán