A mai nap egy átlagos szerdának indult és délelőtt az is volt, de délután a fél osztály (aki akart jönni) elindult a belvárosba a "3D Gallery"-be.
Ez egy klassz képgaléria, ahol be lehet állni a képekbe, vagyis inkább úgy mondanám, hogy ha jó helyre állsz, akkor olyan mintha benne lennél a képben :O
Egy tárlatvezető bácsit is kaptunk magunk mellé és ő mutatta meg, hogy hova és hogyan kell állni, sőt ő is lefotózott minket, meg persze mi is csinálhattunk annyi képet, amennyit csak akartunk. Tök szuper volt.
A suliba hamar visszaértünk, és irtó mázlink volt, mert abban a pillanatban ért oda apa is a munkából és így nem kerültük el egymást.
Itthon még apa autóversenyezett velem, aztán ő ment haza, én pedig még játszottam tovább.
Milán