Egy átlagos napom volt ma a suliban, talán csak az angol dolgozatot említeném meg.
Viszont délután, amikor jött értem apa, két jó hírt is mondott: az egyik, hogy a pénteki matek verseny eredményeit kitette a suli a facebook-ra és egész jó pontszámom (61) lett, csak a Gyulus előzött meg az osztályból. A másik, hogy a magyar és helyesírás dogám is ötös lett, amit a Kréta már megírt apának, csak még nem volt óránk.
Itthon kevés időnk volt, mert ma mennem kellett tornára, de azt a kis időt jól kihasználtuk: fifáztunk egyet, közben apa regisztrált az én nevemben is a digisportra a Nap Hősére, hogy tudjak szavazni Annára, aztán még egy gyors gomb-szépségversenyre is jutott pár perc. Utána siettünk a tornára és pont odaértünk.
Hétkor már anya hozott haza, és mivel maradt még irodalom lecke holnapra , azt is meg kellett még csinálni :(
Milán