A mai napom egész jó volt:
Reggel kiderült, hogy a helyesírás versenyen második lettem az évfolyamból, így indulhatok a kerületi versenyen is! És még egy ötöst és osztályfőnöki dicséretet is kaptam! Klassz! Ebéd után pedig - ami egyébiránt meglepően finom milánói volt - kimentünk az udvarra, ugyanis ott tartottuk a kirakodó vásárt. A Mama addigra már kipakolt az asztalunkra és egy csomó mindent el tudtunk adni, úgyhogy volt miből vásárolni is :) Na jó, nem sokat költöttem, összesen 320 forintért vettem öt szép kisautót...
A vásár után el is lehetett menni, így rögtön a Mamával el is jöttem és oda jött hozzá anya munkából értem. Meglepetésre apa is haza tudott jönni hat után (ő ugyanis fogorvosnál volt és előre szólt, hogy nem biztos hogy fel tud ugrani), és így tudtunk kicsit játszani.
Milán