A sulinál találkoztunk reggel apával ahogy tegnap megbeszéltük, ugyanis a kocsi tele volt újságpapírral a papírgyűjtéshez és én segíteni akartam apának behordani :) Jó sok volt, két fordulóval azért bevittük, utána én mentem a terembe, apa meg befizette még az ebédemet.
Matekkal kezdtünk, ami álmosan nem olyan érdekes mint szokott lenni, de angolon már ébren voltunk, ugyanis ismét a táncot gyakoroltuk és most azt is megtudtuk miért: mivel minden évben a negyedikesek tartanak a leendő elsősöknek bemutató órát, így idén mi fogunk és ehhez kell a tánc (is). Az olvasás óra is klassz volt, ugyanis akik jelentkeztek az olvasás versenyre (én is) azok az osztálynak felolvastak és a többiek osztályoztak minket. Szeretem az ilyen vetélkedő szerű órákat :)
Délután apa jött munkából, segített anyának a számítógépnél, utána egy zenés vetélkedőt tartottam kettejüknek (nagyon gyengén szerepeltek mindketten...), és anya már ment is dupla tornára. Én apával még persze Padlizsános táncversenyt rendeztem, és amikor hatkor ment a Mama a Dömével sétálni, mi is lementünk és én maradtam is a Mamával, mert apa ment haza, anya meg torna után a Mamához jött értem.
Milán