Úszással kezdtünk - a szokásos óra volt, semmi különös. A suliba visszaérve kellemes meglepetésként megkaptuk a nyelvtan dolgozatokat kijavítva. Nekem legalábbis kellemes meglepetés volt: ugyanis ezüst érmes lettem és ötös lett 97%-osan. Matek órán pedig már ezernél is nagyobb számokkal kezdtünk el foglalkozni, egészen tízezerig.
Délután kimentünk az udvarra is, amikor épp nem esett, de a leckét nem sikerült befejeznem mire anya értem jött, így azt este fejeztem végül be. No de addig még anya felvitt a Mamához, ahol már ott volt a Boti és megbeszéltük, hogy együtt hazakísérjük majd a Dömével kiegészülve, mert anya ment vissza az oviba értekezletre, apa pedig odajött a Botiékhoz, mert meg kellett valamit javítania a számítógépen. Közben a Kriszti is hazaért, de el kellett még rohannia a postára, így nyertünk fél órát a Botival egy kis autózásra :) Aztán apa hazahozott, megírtam a leckét, bepakoltunk, és épp mesélt apa, amikor anya is hazaért, apa pedig ment is már Gyömrőre, én meg néztem estig az Ezek megőrülteket.
Milán