Ma csak öt óránk volt, úgyhogy ebéd után rögtön ki tudtunk menni az udvarra és az eső előtt még vissza is értünk a terembe, ahol megírtuk a leckét és már jött is értem anya. Nem egyből jöttünk haza, hanem az usziba mentünk, de csak befizetni a bérletet, aztán a piac felé jöttünk és a sarki pékségben vettünk péksütiket, a kifőzdében pedig palacsintát vacsorára :)
Amikor hazaértünk nekiláttam fifázni és közben hazaért apa is, úgyhogy a focizás után vele is játszotam egy stikeez társast, amiben négy plüssöm volt a játékos. Így sokkal viccesebb játszani szerintem :) Aztán apa ment haza én pedig anyával gombfociztam kicsit és bepakoltunk holnapra, este pedig a tévét néztük.
Milán