Ma már egyáltalán nem fájt szerencsére a hasam, úgyhogy tudtam menni suliba. Az erkölcstan órát kár is lett volna kihagyni, ugyanis ismét az "álneves" kőrbeülős játékot játszottuk: mindenki választott magának egy állatnevet (én a majmot) és a kőr közepén lévőnek egy papírtekerccsel azt kellett eltalálnia akinek a nevét mondta akit utoljára mondtak, de ha a kimondott nevű gyorsan mondott egy létező másik állatnevet, akkor ő megúszta és már az új névnek kellett félnie és így tovább. Ha viszont a kőrben álló volt a gyorsabb, akkor ő leülhetett és cseréltek.
Az ebéd is szuper volt: tejbegríz. Az azért ha nem is épp diétás, de nem is valami zsíros, nehéz étel... úgyhogy én bátran ettem belőle és nem is lett semmi bajom.
Délután megfűztem anyát, hogy menjünk még le focizni és még másik három fiú is jött a házból, és így négyen fociztunk végül egy jót. Én teljesen leizzadtam annyit futottam :)
Alighogy feljöttünk, már apa is befutott munkából és a leckeírás után Padlizsán mese következett tőle :)
Milán