Sajnos reggel véget ért a nyaralás a Balatonnál :(
A tervünk az volt anyával, hogy hétkor kelünk és amíg készülődünk, reggelizünk, addig az olimpiai műsort nézzük. Erre az M4 sporton a hirdetett műsor helyett tök más volt. Na így hamarabb el is készültünk mondjuk és már kilenckor útnak tudott indulni a csapat.
Nem együtt jöttünk végül, és kicsit több mint egy óra alatt haza is értünk. Szinte rögtön el is mentünk az aldiba vásárolni ebédre és vacsorára, amíg még apa autóval segített cipelni, aztán még kértem egy "padlizsánmesét" apától, és ő ment tovább Gyömrőre.
Képzeljétek, anya felvágta a dinnyét, amit az aldiban vettünk és belül gusztustalan félig rohadt volt... fujj.
Ebédért átmentünk a Mamához bablevesért, amit itthon ettünk meg és egész finom volt, utána pedig mini pizzákat sütött ki anya.
Délután az olipmpia megnyitóját és az élő adást néztük, de közben hatkor lementünk sétálni a Mamával és a dinnyét is visszavittük az aldiba.
Milán