Tornaórán a kis elsősökkel voltunk és párban kellett a padon és a bordásfalon mindenféle gyakorlatokat csinálni felváltva, ami nekem ment volna gyorsabban is, de az elsős "párom" miatt lelassultunk. Még jó, hogy nem ez alapján osztályoznak...
Nyelvtan órán pedig megírtuk a beharangozott dolgozatot - pontosabban az osztály fele nyelvtanból (én is) , a másik fele olvasásból és holnap meg pont fordítva.
No és ma aztán kiáztattam magam, ugyanis a sulival is voltam úszni és délután anyával is. Még szerencse, hogy apa értünk jött, különben még harmadszor is "ázhattam" volna, ugyanis felhőszakadás volt mikor ötkor kijöttünk az usziból... Hazafelé még beugrottunk a Lidl-be, és vettünk vacsira császárzsemlét és duplacsokis rudat, amit meg is ettem rögvest, otthon pedig leckeírás és tanulás után már mennem is kellett fürdeni és korán mentem aludni is, hogy kipihenjem magam...
Milán