Délelőtt főzőcskéztem anyával: megcsináltuk azt a különleges (tutti-fruttis!) pudingot, amit a minap vetettem. Az ebéd elkészítését már mondjuk inkább anyára bíztam – de így is elég finom lett – és egy kis tanulás után jöttek értünk a Csilláék és kimentünk apához Gyömrőre. A Klári mamáék is ott voltak, és miután körülnéztünk (a padláson többször is… az nagyon izgalmas hely!), a nők takarítani kezdtek, a férfiak pedig bútorokat összeszerelni. Nekem maradt a rendetlenkedés, a földön és az új kanapén hentergés és néha a takarítóeszközöket adogattam. Öt körül hazaindultunk és folytattuk a leckét, illetve vacsoráztunk. Közben apa is befutott, ugyanis a számítógépet elvitte és helyette beüzemelte a szép fehér laptopot, nomeg ami ennél fontosabb: segített megoldani a matek szakkörös házimat, amivel anyával elakadtunk, mert kicsit bonyolultan hangzott. De végül apa elmagyarázta és így már értettem is. Mivel ezzel jól elment az idő, így apa maradt lefekvésig és így ma mégse maradt el a „Padlizsán-mese” :)
Milán