Reggel korán keltünk, mert apa elvitt engem a Kati mamával együtt vissza a Klinikákhoz, felülvizsgálatra. Fél nyolckor épp indult onnan apa dolgozni, amikor beért a doktornénim is, ezért apa szólt neki, hogy ott várunk rá és csodák csodája, pár perc múlva már mehettünk is a vizsgálóba és mivel minden rendben volt, így hamar végeztünk is.
Metróval jöttünk haza és még beugrottunk a Pennybe, ahol vetettem a Mamával egy rúd párizsit, amiből kértem is rögtön uzsonnára. Ja még az oviba is bementünk anyához, de ők épp rohanásban voltak, mert mentek bábszínházba.
A mamánál a telefonommal játszottam amíg le nem merült, aztán az akcióhős figurákkal, és már jött is anya értem. Itthon pedig épp nekiláttunk egy újabb madártej kísérletnek, amikor apa is megérkezett. A mai madártej már egész jó lett :)
Milán