Miután anya átvitt a Mamához, rögvest indultunk is busszal egy boltba, és már jöttünk is vissza. Azért siettünk, mert menni kellet az ebédért (és Dömét is meg kellett sétáltatni) és ebéd után már menni kellett a suliba próbálni. Most volt a főpróba, iskolatáskával és mikrofonnal meg minden! Kicsit izgultunk is emiatt...
A próba után visszamentünk a mamához, ahol rajzolgattam, írogattam majdnem ötig, amikor is jött apa, aztán az ovinál felvettük anyát is és mentünk a KAC pályára, mert elvben ma kezdődött volna az atlétika edzés... de mikor odaértünk, kiderült, hogy mégse, mert aki tartotta volna, az még maga sem tudja mikor indul a program... Na sebaj, ha már ott voltunk és úgyis az volt a terv, hogy idejönnek a Krisztiék, akkor megvártuk őket és addig mini golfoztunk. Sőt, amikor megjöttek, akkor én Annával és a Botival folytattam tovább a golfozást. Amikor végigmentünk minden pályán, akkor mentem focizni a Botival a nagy pályára a nagy kapuhoz.
Hét után indultunk csak haza, de nem is baj, mert itthon a fürdés és vacsora után már kezdődött is a műsor, amire már rég vártam: az Ezek megőrültek! Kilencig ezt néztem és már menni is kellett aludni, mert holnap suli! Na jó, még csak az évnyitó, de akkor is...
Milán