Délelőtt elmentünk anyával vásárolgatni az Europarkba: egy nagyon szép focilabdát kaptunk a Gyulának. Aranyozottat! Egy bio-csokis kekszet is vettünk még neki, és amint hazaértünk, már mentem is át a Mamához. Ott a szokásos rajzolgatás-írogatás és pici számítógépezés volt a program, de csak háromig, mert fél négykor már találkozó volt a suli előtt a Gyula szülinapjára. Nagyon klassz volt a buli! Előbb elsétáltunk hozzájuk és odafenn játszottunk, például Solo-val kártyáztunk és igazi darts táblára csapatban darts-oztunk. A torta evés után ajándékozás következett, aztán lementünk a játszótérre focizni. Mivel ők is a Botiék környékén - a szomszéd utcában - laknak, így persze a klassz játszótérre mentünk és ugyan két nagy fiú épp focizott, de beállhattunk mi is és így két csapatra osztva rúgtuk a bőrt... Képzeljétek, a mi csapatunk nyert! Én védő voltam. Amikor már kezdett hűvösebb lenni, akkor véget ért a buli és sorba mindenkit hazavitt a Gyula anyukája - engem rögtön elsőnek. Épp akkor jött haza anya is, amikor a csapat a lépcsőházban bulizott és közben apa pedig lejött értem, így hárman jöttünk haza. Itthon még fürdésig kicsit Dvadi-ztam anyával is, de ő nem túl komoly ellenfél :)
Milán