Ma leginkább apával voltam, mert anya továbbképzésen volt. Sebaj, mi meg elmentünk vásárolni (na jó, ez nem akkora öröm, de apával legalább gyorsan végzünk), aztán apa takarított, én pedig az autókkal játszottam addig. Az ebéd pizza volt, amit együtt választottunk a teszkóban (én finom sonkásat, vastagtésztásat ettem, apa szalámisat). Utána sokat angry-birds társasoztunk: én építettem a pályákat és apának kellett a madarakkal eltalálni a röfiket.
Anya csak öt körül jött haza és hatkor le is mentem vele sétálni a Mamával és a Dömével, aztán fürdésig játszottunk és a höri ketrecét is kitakarítottuk illetve kicsit átrendeztük, este pedig néztük a A Dal döntőjét.
Milán