Reggel vittük a Botit is a suliba, és magyar órán megint nagyon jót játszottunk: egy papíron voltak magánhangzók és betű helyek és értelmes szavakat kellett kitalálni. Ilyen volt például _ Ó _ A .Ebből sok szó kirakható! Csapatokban dolgozhattunk és így még többet tudtunk persze kiokoskodni.Mi hetet tudtunk és ezzel nyertünk is :)
A másik magyar órán három új betűt tanultunk: a nagy írott N M és NY betűket. Képzeljétek, a példák között nem volt a Milán! Pedig az R-nél volt Róbert is és Rita is példának...
Délután az Ani és anya együtt jöttek értem és felmentünk a Mamához, ahol már a Dédi és Anna is ott voltak és a Botinak meg nekem megtartottuk egybe a névnapunkat. ettünk finom mignont, és játszottunk is természetesen legalább egy órát.
Amikor hazaértünk, apa már persze itthon volt és vacsoráig a térképpel játszottam, nomeg az írás leckémet is félig megcsináltam. A fürdés ma elmaradt, mert nem volt meleg víz, de nem is bántam, mert estére már úgyis nagyon álmos lettem...
Milán