Ma két új játékot is játszottunk délelőtt a Kati nénivel: az egyikben - a sherifesben - körbeálltuk a Kati nénit és akire "rálőtt" egy kivonásos számolással az hamar leguggolt és a két szomszédja közül az nyert aki hamarabb megoldotta a kivonást. A másik játékban pedig (amiben én voltam a "kísérleti nyúl") aki kiment a tábla elé, az fölé került egy tárgy vagy élőlény neve és neki ki kellett abból találnia, amit az általa választott gyerekek mondtak. Én például a "fecske" voltam és olyanokból találtam ki, hogy költöző vagyok és madár és fekete a tollam, meg ilyenek.
Az ebéd is egész jó volt, és az udvari játék után megírtuk a leckét, aztán jött értem és a Botiért az Ani és mentünk a játszótérre, ahová lejött a Mama az Annával. Sajnos nem maradtunk sokáig, hanem felmentünk, és miután a Zoli elvitte edzésre a Botit, Annával játszottam, aztán jött anya és hazasétáltunk... Itthon megnéztem pár ének iskolája éneket, majd apa melegített vacsorát és lassan mentem is fürdeni, hogy este még maradjon idő mesélni a könyvtári könyvekből.
Milán