Képzeljétek, ma ebéd előtt az egész iskola összegyűlt a tornateremben és akik az utóbbi időben valamilyen versenyen dobogós helyezést értek el, azok kaptak egy szép pólót és hatalmas tapsot. Mivel én is harmadik lettem a versmondó versenyen, ezért és is a díjazottak között voltam és nagyon jól esett a nagy taps :) De a Botiék is kaptak ajándékot, mert egy atlétikai versenyen másodikok lettek. Őket is jól megtapsoltuk persze.
Ebéd után jött értem az Ani és az utcán összefutottunk a Dédivel, Kati mamával, Annával és a Botival és mindannyian felmentünk a Mamához, ahol jót játszottunk. Kicsit később a kis Dorinát is odahozták és a Mama a két lánnyal főzőcskéset játszott, ami nekünk is megtetszett a Botival és mi is beálltunk: én voltam a pincér, a Boti a séf :)
Aztán jött anya és hazasétáltunk, itthon kicsit rendet raktunk a nagyszobában, mert ötkor jött apához egy kedves bácsi aki állítólag még kisbabaként látott utoljára és sokat számolgattak apával, aztán én is megmutattam neki a munkafüzetemet, apának pedig az osztályfőnöki dicséretemet, ugyanis azt is kaptam ma a versenyért! Miután elment a bácsi, én megvacsoráztam és elmentem fürdeni, ugyanis ma szinte teljesen egyedül megfürödtem, anya csak felügyelte a ténykedésem, apa pedig elszaladt bevásárolni.
Este még lefekvésig kicsit gomb-szépségversenyeztem anyával...
Milán