Ma matekozással kezdtünk: miután kiosztotta a Kati néni a matekdobozokat, előbb szótagszámolós volt, aztán a táblánál amit leírt a Kati néni, azt a dobozból a színes körökkel kellett leutánozni, de csak a szótagszámokat.
A reggeli után a matek és az írás munkafüzetből csináltunk feladatokat és kaptunk házi feladatokat is.
Tízóraira megettem a dörmit, amit apa reggel adott, aztán tornaóra volt, méghozzá a cések tanárnénijével, és azt én nagyon szeretem, sokkal jobban mint a focit... Az utolsó óra magyar és rajz volt és mentünk ebédelni és amikor visszaértünk, kaptunk dicséret színezőket és én megkaptam az első matricás beírásomat az üzenőbe, ami egy ötösnek felel meg!
Délután Gyula bácsival megírtuk a leckét, és négyig még az udvaron játszottunk, de amikor fázni kezdtünk, felmentünk az osztályba.
Anya jött értem és a házunk mögötti fáról lehullott nagy halom gesztenyéből a legszebbeket összeszedtük és hazahoztuk, szétválogattuk három halomba (egy az oviba, egy a suliba, egy itthonra). Közben apa is hazaért és megnéztük a Hal a tortánt. Közben csörgött a telefon, hogy sajnos a Kriszti kórházba került, mert megsérült a suliban a fitneszen és még meg is kell műteni :(
Milán