Ma csak délelőtt voltam oviban, de az is klassz volt, ugyanis az udvaron jót fogócskáztunk. Ebéd után pedig jött értem a Kati mama az Annával és mentünk is fel, pihizni. Persze csak addig, amíg az Ani meg nem hozta a Botit, mert akkor gyorsan bepótoltuk a tegnap délután elmaradt játszás-adagot :) Sajnos már négy előtt jött a Zoli és elvitte a Botit focira - de legalább Annát otthagyta és vele tudtam társasozni (például a csigás játékkal). Öt körül apa is felugrott egy percre, de már ment is az ovimba szekrényeket tologatni és bútorokat csomagolni, ugyanis festik a hétvégén a folyosót és a szülők segítenek ma délután előkészülni. No így végül anya jött értem, de mire hazaértünk, már apa is itthon volt, én pedig rajzoltam egy klassz társasjátékot, amivel még estig sokat játszottam apával.
Milán