Na végre, ma a locsolóversem alapján elsőnek anyát locsolhattam meg (igaz ő még félig aludt, de szerintem így is ér!). Aztán kicsit később apával elindultunk a kispesti locsoló-kőrútra : Elsőnek a Dédiékhez mentünk, onnan az Etihez és ott csatlakoztak hozzánk a Botiék és együtt mentünk a Noémiékhez. Onnan mindenki hazament előbb, és délben találkoztunk ismét a Kati mamánál, ugyanis ott ebédeltünk. De még ebéd előtt megkerestük amit a nyuszi a gyerekszobában eldugott, például egy-egy kifestőkönyvet, aminek rögtön neki is álltunk és elkezdtük kifesteni. Az ebéd is fincsi volt, mindent meg is ettem amit elém rakott a Mama (még szép, hiszen halacska volt...). Kicsivel később hazajöttünk és itthon pihiztem háromig, utána beragasztottam az új matricáimat a könyvbe. Délután még átjöttek a Csabáék, így a Csillát is meg tudtuk legalább locsolni és ő se hervad el :)
Hatkor pedig lementünk sétálni a Mamáékkal és amikor feljöttünk, apa melegített nekem vacsorát. A fürdésig pedig kártyáztunk a verdás kártyámmal: előbb apával fekete-péterest aztán memóriásat, amibe anya is beállt (és amilyen mázlista, kétszer nyert is). Aztán már későre járt, úgyhogy mentem fürdeni és aludni.
Milán