Szerencsére mára nem volt lázam, de még hőemelkedésem se, úgyhogy el tudtunk indulni síelni. A Mama is átjött reggel elköszönni, mi pedig nyolckor nekivágtunk az útnak. Nagyon sokat mentünk autópályán, ami a "szélforgók" kivételével elég uncsi volt. Én végig Verdákat néztem a kis dévédén. Azért viszonylag hamar, öt óra alatt odaértünk Weinebene-re, ahol már integetve várt minket a Kriszti és a Zoli a teraszon, az Anna és Boti pedig a házban. Apával ettünk hamar ebédet (pörkölt volt, ami nem a kedvencem, de éhes voltam, úgyhogy ettem), és kicsit később elsétáltunk apával a csapat után a hüttéhez (ugyanis addig a többiek elmentek síelni, csak nekem még nem szabad). 
Már csak anya síelt, a Krisztiék visszamentek, mi pedig még megvártuk anya következő lecsúszását, aztán beültünk a hüttébe egy-egy forró kakaóra, és mi is visszasétáltunk a házikóba. Délután még a Botival játszottam (képzeljétek, van egy elektromos darts is!). Vacsora után kezdett megint hőemelkedésem lenni, úgyhogy kaptam algopirint apróra vagdosva és estére már jobb is lett. Fürdés előtt még szaunáztunk is, aztán az esti mese az volt, hogy a Botiékkal megnéztünk jónéhány Matuka történetet a laptopon, és egy csoportos fogmosás után mentünk is mindannyian aludni, mert mindenki fáradt volt már.
Milán
