Apa reggel bevitt az oviba, és egy kevéske játék után már öltöztünk is (jó melegen, mert irtó hideg van az utcán!) és mentünk a könyvtárba a wekerlére, ahol "papírmasé-mesék" előadás volt. Viccesek voltak az állatok (ugyanis a Brémai muzsikusok volt a mese), nagy fejük volt és fura testük, de viccesen néztek ki. Amikor visszaértünk, még kicsit ki tudtunk menni az udvarra, de nekem hamarabb be kellett jönnöm, mert ma én voltam a napos.
Ebéd és uzsonna után jött anya és előbb felvittük a Noncsit a Mamához, utána pedig lementünk a dombra a csúszkákkal egy kicsit csúszkálni. Nagyon klassz volt, még ugratózni is mertem a vége felé. Sajnos hamar besötétedett, úgyhogy feljöttünk. Apa is hazaért nemsokára a munkából és kicsit autóztunk. Ekkor csengettek és egy bácsi csomagot hozott nekem! Ismét egy verdás hangoskönyvet és munkafüzetet és matricát, meg képeslapokat rejtett a nagy boríték. A könyvet rögvest meg is hallgattuk, utána rajzolgattam és a híradó alatt interneten játszottam. A vacsora után még befejeztem a délután elkezdett verdás rajzaimat, aztán mentem fürdeni és aludni.
Milán