Délelőtt főleg apával játszottam, vagy néha anyával és néha egyedül , amikor például anya főzött, apa meg porszívózott. Amúgy az ebéd jó volt: gombaleves és rántott halacska. A délutáni pihit nem sikerült megúszni, de fél négykor felkelhettem (igazság szerint már háromkor is talán felkelhettem volna, csak felcukkoltam apát mivel sokat alkudoztam pont erről, ezért végül a fél négy lett a vége). Szóval délután is sokat játszottunk, aztán apának el kellet mennie számítógépet gyógyítani, így én átmentem anyával a Kati mamához és rendetlenkedtem amíg anya ruhákat válogatott, utána az utcán is, amikor sétáltattuk a Dömét. Alighogy hazaértünk, már jött apa is, de még anyával játszottam autóversenyeset, aztán esteledett már, anya elkezdett vasalni, én pedig inkább mentem fürdeni és aludni.
Milán