Ismét elkezdődött egy újabb "dolgos" hét, vagyis oviba kellett menni... Pedig nem sok kedvem volt hozzá, plusz a héten apa visz, tehát még korán is (hét előtt) kell kelni... Másodiknak értem be, de már jöttek a többiek is perceken belül, és hamar ki is mentünk az udvarra futkározni (klassz!). Az ebéd nem volt valami nagy szám, és aludni se volt semmi kedvem, csak pihiztem inkább. Uzsonna után jött értem anya és a Noémi és felugrottunk a Mamához, ahol még ott volt Anna is, aki ma volt először oviban. Kicsit később lementünk a játszótérre futkározni.
Anya a kérésemre telefonált apának, hogy hozza le majd az új, 3D-s aszfaltkrétáimat, és így is lett, nemsokára megjelent velük apa és rajzoltunk mindenfélét (én rakétákat!). Hamarosan azonban felkerekedett a szél, és épp jöttek a Noémiért is, úgyhogy mi is hazajöttünk a vihar elől apával (aztán mégse lett persze vihar, de mindegy). Itthon rögtön mentem fürdeni, mert csupa homok és krétapor voltam, aztán wii-ztem kicsit és a maradék időmben rajzfilmet néztem, utána vacsoráztam és este rajzoltam társasjátékot, amivel játszottunk is még lefekvés előtt.
Milán