Reggel apa nem akarta bekapcsolni a Toy Story-t, mert ő indult dolgozni és én meg lassan oviba... Á na mindegy, majd délután megnézem akkor!
Délelőtt volt ma is a sakk és csak utána mentünk az udvarra, de azért jó sokáig kint lehettünk és én persze a Norbival játszottam leginkább. Ma én voltam a napos ebédnél, tehát én terítettem és ezt nagyon szeretem csinálni. Pláne, ha ebéd után tudom, hogy jön értem a Mama! Péntek révén nála aludhattam és aludtam is tényleg, méghozzá fél négyig. Uzsonna után megtanítottam pár sakk lépést a mamának és épp malmoztunk, amikor megérkezett anya és már indultunk is lassan haza. Apával majdnem egyszerre értünk haza és be is vasaltam rajta a reggeli ígéretét és bekapcsoltattam a Toy Story harmadik részét és megnéztem a végét végre. Vacsorára hozott át a Mama paradicsomlevest, így azt melegített nekem apa és pizzát ettem másodiknak, majd mivel még éhes voltam kicsit, ezért egy mini kakaós csigát is benyomtam. Fürdésig még játszottunk a játékfiguráimmal és a társasommal is, de amikor anya hazaért és megfürdött, akkor nekem is mennem kellett lassan fürdeni és aludni... Ja, képzeljétek, ma 16.0 -át mutatott a mérleg este! Végre tizenhat!
Milán