Reggel megint épp indult apa, amikor keltem, de azért még annyi ideje volt, hogy csináljon nekem reggelit és csak utána ment dolgozni. Mi pedig anyával átmentünk a Mamához, mert a Kriszti is odahozta a Botiékat és anyával elmentek vásárolni. Így délelőtt hárman boldogítottuk a Mamát :)
Délelőtt lementünk az ebédért és Dömét is megsétáltattuk, aztán épp ebédeltünk, amikor anyáék visszaértek. Evés után Anna és én mentünk aludni egy-egy szobába, a boti pedig ment edzésre. Én nem aludtam, csak pihentem, de amikor Anna felkelt, én is kijöhettem a szobából és vele játszottam - vagyis anyáék szerint inkább csak rendetlenkedtünk...
Közben a Mama és anya dekorációkat csináltak, de olyan hevesen játszottunk Annával, hogy anya rögtön hazajött velem, amint végeztek a levelek kivágásával...
Nem sokkal azután, hogy hazaértünk, már jött is apa és egész délután vele játszottam. Viszont mivel délután nem aludtam, fürdés után sajna rögtön ágyba lettem zavarva, csak még előbb anya levágta a lábamon a körmömet - pedig ezt nagyon nem szeretem!
Milán